Öreg Halász

HOTEL ÉS ÉTTEREM

Étterem

Szeretettel köszöntjük honlapunkon, engedje meg, hogy röviden bemutassuk Éttermünket.

A Főbejáraton belépve az átvezető folyosóra érkezik, mely hangsúlyosan elválasztja egymástól a Hotelt és az Éttermet. Eme folyosó közepén, egy kis asztalra kihelyeztük eredeti vendégkönyvünket, hogy bátran megírhassák véleményüket és ha kíváncsiak elolvashassák a korábbi vendégeink kedves üzeneteit. A könyv elején található az Öreg Halász Hotel és Étterem útja a kezdetektől, jelenlegi formánk elnyeréséig. Tovább lapozva különböző kultúrákból érkezett vendégeink üzeneteit láthatja és ha jól figyel, felfedezhet néhány ismertebb nevet is.
A könyvet tartó kis asztalka jobb illetve bal oldalán található ajtókon keresztül léphet be az Étterem nagytermébe. A terembe lépve ami azonnal feltűnhet, a fából készült bútorzat és a nádtetővel borított pult mellett, az a középen található, a látványt és a hangulatot is meghatározó búbos kemence.
Éttermünk befogadó képessége a különböző ültetési variációk miatt igen széles skálán mozog, de, hogy el tudják képzelni méreteit, elmondjuk, hogy rendeztünk már 160 fős esküvőt is. Ételkínálatunk nagy vonalakban a hazai konyha hagyományait követi, természetesen mivel halászcsárda vagyunk így a halételek dominálnak az étlapon, de szép számmal találni rajta szárnyas, sertés, marha és tészta ételeket is. Desszert kínálatunkban a hasonló kategóriájú helyeknél már megszokottnak nevezhető kínálaton túl, egyedi, kreatív ételek is helyet kaptak. Italainkat igyekeztünk a minőségében magasabb, árában viszont középkategóriában tartani. Söreink Borsodi és Stella, Boraink Feind, Pannonhalmi és Dúzsi, pálinkáink pedig a Pannonhalmi Pálinkárium márkák válogatott darabjai. Az étteremből több ajtón át megközelíthető a főleg nyáron működő, mintegy 80 főt kényelmesen fogadni képes terasz, illetve a maximálisan 20 főre rendezhető különterem is.

Több éves tapasztalattal vállaljuk esküvők megrendezését akár helyszíni házasságkötéssel is. Még nem tudja melyik zenekart, vőfélyt, dekoratőrt kérje fel? Jelezze felénk, amikor egyedi ajánlatunkat kéri és készséggel segítünk! Asztalt foglalni az oldal alján található űrlap kitöltésével is tud, amennyiben egyedi ajánlatot szeretne (rendezvény, csoport, extrák) kérjük használja a megjegyzés rovatot.
Éttermünk felkészült, tapasztalt, több idegen nyelven beszélő személyzete és a vezetőség több évtizedes tapasztalata garancia a sikerre.

Várjuk szeretettel, látogasson el hozzánk és tapasztalja meg személyesen az Öreg Halász Étterem varázsát.

Az Öreg Halász Hotel és étteremben a következő bankártyákkal illetve utalványokkal is lehetősége van a számla rendezésére: